2012. december 20., csütörtök

Főzés 6alma Karácsonyi főzőtanfolyam




A főzés 6alma csapatával az Egy Csepp világnapon találkoztam. Végtelenül kedves és türelmes csapat, és nagyon tetszik, amit csinálnak.
"Várjuk mindazok jelentkezését, akik szeretnék elsajátítani elméletben és gyakorlatban is az egészséges főzés konyhatechnológiai fogásait. A Főzés Hatalma Főzőiskola célja, hogy az OÉTI szakmai hátterével iránymutatást adjon különböző lakossági csoportoknak egy hiánypótló területen az elmélet gyakorlati kivitelezésében."
Ilyen jó kis tanfolyamokat tartanak:
1. STOP SÓ
2. Ötkarikás táplálkozás
3. Édes élet cukor nélkül
Természetesen a harmadikra vágytam.
Így írnak róla:
A tanfolyamon a szénhidrátszámítás, a „mi helyett mit?” és a „hogyan készítsük el?” kérdései állnak a középpontban. A résztvevőket megismertetjük a grammos mérleg használatával, eloszlatjuk a tévhiteket és hasznos tanácsokkal segítjük, hogy a megváltozott étrend betartása ne okozzon nehézséget a mindennapokban. Ráadásul arra is fény derül, milyen élelmiszerekből fogyaszthatnak szinte korlátlan mennyiségben a betegek.
Fortuna mellém szegődött, mert meghívást nyertem Tőlük a karácsonyi diabetikus főzőkurzusra :)


Egy ilyen program felépítése a következő:
1. Elmélet (dietetikai oktatás, az OÉTI szakembereitől)
2. Gyakorlat (többfogásos menü elkészítése, séf vezetésével)
3. Kóstolás (az elkészített ételek elfogyasztása)
Az este elméleti része inkább egy baráti beszélgetésnek tűnt (persze rengeteg hasznos információval), a főzés pedig laza volt és szórakoztató.
A karácsoniy menü a következőképpen állt össze:
Előétel: fokhagymaleves halgombóccal
Fokhagymaleves halgombóccal
Főétel:Rozmaringos pulykanyárs gesztenyekrémmel és birsalmával
Rozmaringos pulykanyárs
 gesztenyekrémmel és sült birsalmával

Desszert: Karácsonyi csokifelfújt

A szakács Gaál László vezetett be minket a karácsonyi menü elkészítésének a rejtelmeibe. Köszönet neki a kötetlen hangulatért, és a kicsit sem száraz oktatásért! A világbajnok levesről nem is beszélve... :-)
Ezen a képen már nagyon dolgozik valamin...
A sütivel kezdtünk
Készülnek a halgolyók a levesbe
És akkor jöjjenek a receptek:

Fokhagyma krémleves halgombóccal
Hozzávalók 4 főre:
-1 fej fokhagyma
-1 ek olaj
-2 kk natúr ételízesítő
-2 ek. teljes kiőrlésű liszt
-2 dl tejföl
-2 csapott kk só
-20 dkg tengeri halfilé
-1 tojás
-3 ek (tönköly) dara
-őrölt szerecsendió
-1 közepes sárgarépa
-1 csokor petrezselyemzöld
Életem legfinomabb levese!

Elkészítés:
A zúzott fokhagyma gerezdeket egy ek olajon megfuttatjuk. Felöntjük 1 l vízzel, beleszórjuk az ételízesítőt.
A lisztet a tejföllel és 1 dl vízzel simára keverjük, és ezzel behabarjuk a levest. Sóval ízesítjük. A halfilét ledaráljuk, belekeverjük a tojást, a darát, egy kevés sót, szerecsendiót és a meghámozott, kislyukú reszelőn lereszelt répát. Fél óra pihentetés után ebből a masszából vizes kézzel kisebb gombócokat formázunk és a levesben kifőzzük

Adagonként 325 kcal
Fehérje:18g
Zsír:19g
CH:21g
Recept:OÉTI

Rozmaringos pulykamelltekercs gesztenyekrémmal és birsalmával
Hozzávalók 4 főre:
-40 dkg pulykamell
-20 dkg sült gesztenye
-25 dkg birsalma
-1 csapott kk só
-friss rozmaring
-csirke alaplé vagy víz
-olaj
-natúr ételízesítő

Elkészítés:
A pulykamell szeleteket egyik oldalukon besózzuk, megszórjuk az ételízesítővel és az apróra vágott rozmaringgal és csíkokra vágjuk, csiga alakban feltekerjük és 3-4 tekercset a bambusz nyársra tűzünk. Hoppá! Ez a csiga alakban való feltekerés nekem kimaradt, annyira fotóztam figyelés helyett.... sebaj, saslik style-ban is remekül megállta a helyét! 
Alakulnak a pulykanyársak
Olajjal kikent serpenyőbe tesszük, és megpirítjuk minden oldalát. Ha megpirult, kevés vizet öntünk alá, lefedjük, és készre pároljuk.
A sült gesztenyét turmixgépben egy dl vizet vagy alaplevet hozzáadva pürésítjük.
Ebből finom gesztenyekrém lett
A birsalmák magházát kivágjuk, hámozzuk és feldaraboljuk. 200 fokos sütőben kb 10 perc alatt készre sütjük.

Adagonként 270 kcal
Fehérje:18g
Zsír:11 g
CH:24 g
Recept: OÉTI


Karácsonyi csokifelfújt

Hozzávalók 12 darabhoz
-5 db tojás
-10 dkg diabetikus keserű csokoládé
-40 ml sovány tej
-1 kk őrölt fahéj
-3 dkg nyírfacukor vagy 2 ek folyékony édesítő
-10 dkg kókuszreszelék
- a tálaláshoz 30 dkg narancs

Könnyű, kókuszos-csokis felfújt
Elkészítés:
A csokoládét gőz fölött felolvasztjuk. A tojások sárgáját elkeverjük az olvasztott csokival, a fahéjjal, a nyírfacukorral, a tejjel és a kókuszreszelékkel.
Lazán beleforgatjuk a tojások kemény habbá vert fehérjét.
Kikent vagy papírral bélelt formába tesszük és 180 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt készre sütjük.
Narancsfilékkel díszítve tálaljuk.

Darabonként 140 kcal
Fehérje:3,4g
Zsír:10g
CH:10g
Recept:OÉTI

Amint látjátok, remek délután volt :-) A vacsora pedig nagyon-nagyon jó!
Köszönöm szépen a szervezőknek a lehetőséget, a Séf Úrnak a nagyszerű recepteket, a főzőtársaknak a kellemes hangulatot.
És ami tényleg bearanyozta a napomat:

Tegnap megkaptam életem legnagyobb bókját.
A főzőkurzuson kedves idős hölgyek beszélgettek.Egyikük mesélt a másiknak:"Van egy nagyon jó blog,egy fiatal diabéteszes lány írja.Az a neve,hogy Kakukkfű...."
Olyan jól esett,hogy a mosolyt hazáig le sem lehetett törölni az arcomról :)
Köszönöm! Ezért megéri csinálni.

:-D :-D :-D
A főzőcske végén már illatozva vártak ránk a csokifelfújtak :-)







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...