2012. június 29., péntek

Kakaós piskótatekercs epres-málnás tejszínnel töltve (diabetikus)


A múltkori sütihez (Csokoládés joghurt torta friss gyümölcsökkelolyan finom tésztát sikerült kikísérletezni, hogy úgy gondoltam, abból sütöm a piskóta tekercset is. Egy kicsivel több olajat tettem bele, de ezen kívül ugyanaz. 

Akkor hát a recept:


Hozzávalók:

-12 dkg diabetikus liszt
-3 dkg kakaó por
-1 tk sütőpor
-1 tk szódabikarbóna
-10 dkg nyírfacukor
-csipetnyi só
-6 tojás
-150 g joghurt
-1,5 dl olaj
-150 g eper
-100 g málna
-200 ml tejszín
-1,5 tk zselatin
-5 dkg nyírfacukor por vagy folyékony édesítő ízlés szerint.


Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.Szitáljuk egy tálba a lisztet, a kakaót, a sót, a sütőport és a szódabikarbónát.Keverjük hozzá az olajat és a 150 g joghurtot.Válasszuk szét a tojásokat. A cukor kétharmadát adjuk a sárgájához, a többit a fehérjéhez. A fehérjéből verjünk kemény habot, a sárgáját pedig addig keverjük, amíg a cukor teljesen felolvad és a tojás kifehéredik.
A lisztes keverékhez először keverjük hozzá a cukros tojás sárgáját, majd óvatosan forgassuk bele a tojáshabot. Egy gáztepsi alját béleljük ki sütőpapírral és öntsük bele a tésztát.
Toljuk az előmelegített sütőbe és kb. 20 perc alatt süssük készre.
Ne nyitogassuk a sütő ajtaját, mert összeesik!!!
Amikor langyosra hűlt, húzzuk le róla a sütőpapírt
és fektessük egy benedvesített konyharuhára, 
majd azzal együtt tekerjük fel.
Így hagyjuk teljesen kihűlni.
Addig a jól lehűtött tejszínt a habfixálóval 
és az 5 dkg nyírfacukor porral vagy ízlés szerinti édesítővel verjük kemény habbá. A zselatint oldjuk fel fél dl meleg vízben és állandóan kevergetve melegítsük fel.
Amikor kicsit lehűlt, vegyünk ki a tejszínből néhány kanállal, és ezzel keverjük el, majd ezt forgassuk össze a többi habbal. Így jobban eloszlik a zselatin. Forgassuk bele a kockákra vágott epret és a málnát.  A piskótát óvatosan hajtsuk ki, távolítsuk el a konyharuhát, töltsük meg a krémmel és újra tekerjük fel.
Csomagoljuk alufóliába vagy folpackba, hogy megtartsa a formáját és tegyük néhány órára a hűtőbe dermedni.
Könnyű, kellemesen csokis-gyümölcsös süti. Próbáljátok ki! :-)



4 megjegyzés:

  1. Remek lett a süti, pont, mint a képen! Igaz én mindent sacc/kb tettem bele és egyszerre, de úgy látszik nem lehet elrontani. :-) A krémmel sem volt kedvem bonyolítani, az előző sütiből maradt összefőzött málna, ahhoz tettem egy nagy doboz mascarponét, porcukrot és ennyi. Tökéletes süti lett belőle. Első piskóta tekercsem. :-) Köszi a receptet!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Rebeka!
    Örülök a sikerednek :-) További jó sütögetést kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Anna!
    Nagyon ügyes vagy. A süti nagyon finom. Szeretettel üdvözöl az idős hölgy: Ilonka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ilonka!
      Köszönöm a kedves sorokat, ismét mosolygóssá tette a napomat. 😊❤
      Minden jót kívánok, Anna

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...