2012. július 7., szombat

Csalafinta joghurtos citromfagyi (diabetikus)




Emlékeztek még a Citrus muffinra csalafinta citromkrémmel? Jelentem: megszületett a kistestvére. szintén cukkiniből van, a ház ura pedig újfent nem sejt semmit :-D

Cukkini vs válogatós hapsi:   2:0!
Hozzávalók:
-40 dkg cukkini
-3 nagy citrom
-10 dkg nyírfacukor
-400 g görög joghurt
-200 ml tejszín
-2 ek folyékony édesítő




Elkészítés:




A cukkinit hámozzuk meg és vágjuk kockákra, majd tegyük egy kisebb lábosba.
Öntsük hozzá a nyírfacukrot és reszeljük bele a forró víz alatt alaposan lesikált citromok héját.
Vágjuk félbe a citromokat és piszkáljuk ki a magokat, majd facsarjuk bele a levét úgy, hogy a húsából minél több kerüljön bele. Én szó szerint tíz körömmel szoktam nekiesni, így tényleg csak az nem kerül bele, aminek nem is kell. :-)
Öntsük fel annyi vízzel, hogy épp ellepje és időnként megkeverve főzzük lekvár sűrűségűre.
Ha kész, hűtsük le.
Ha már hideg, keverjük össze a joghurttal.
A tejszínt verjük fel a folyékony édesítővel és forgassuk a citromos-joghurtos krémhez.
Öntsük egy jól záródó műanyag dobozba és tegyük a mélyhűtőbe.
Amikor kezd megszilárdulni, keverjük át egy villával, és még legalább kétszer ismételjük meg (úgy fél óránként). Így széttörjük a jégkristályokat és jól "gombócolható", krémes fagylaltot kapunk.
Tálalás előtt fél órával tegyük át a normál hűtőbe, így pont jó lesz az állaga az adagoláshoz.


 Ember legyen a talpán, aki meg tudná állapítani, hogy ebben a fagyiban cukkini van!

A végeredmény egy igazán friss, citrusos fagyi a joghurt krémességével. Kell ennél jobb a kánikulában???




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...