2013. március 14., csütörtök

Céklás sztrapacska


Amikor a "mit ennél" kérdésre azt a választ kaptam, hogy sztrapacskát, elkezdtem agyalni, hogy mivel  készüljön. A krumplis verziót már legutóbb elvetettem, csicsókás nemrég volt, hát a cékla mellett döntöttem. Persze nem kaptam sehol. Bejártam a csarnokot, semmi. Ebéd előtt egy órával estünk be egy közértbe, semmi. Illetve valami azért volt: előfőzött cékla. 450g-os 199.-ért. Háááát nem az igazi,de már nem volt időm variálni, hát lesz ami lesz, a vákuumcsomagolt példányok jöttek velünk haza. Szerencsére! Nem kellett pucolni, könnyű volt lereszelni, és ebben sincs semmi cukor, csak a cékla. Éljen!!! Nagyon finom lett a sztrapacska, és legalább olyan gyönyörűséges is... Ebben a nagy szürkeségben kötelező antidepresszáns egy ilyen szép színes fogás! :-)

Hozzávalók:
-450 g előfőzött cékla
-200 g diabetikus liszt
-2 tojás
-250 g bryndza
-10 dkg kockázott bacon
-kb. 0,5 dl hideg víz
-frissen őrölt bors
-ízlés szerint frissen őrölt fokhagyma pehely
-egy kis pohár tejföl
-a tepsi kikenéséhez olíva olaj
-só
Elkészítés:
 A céklát finom lyukú reszelőn reszeljük le. Ne facsarjuk ki, a leve is kell bele. Sózzuk, borsozzuk és ízlésünknek megfelelően őröljünk bele fokhagyma pelyhet. Részemről jó sokat :-) (Azért nem friss fokhagymát használtam, mert ennek nem annyira ütős az íze. Üssünk bele két tojást, adjuk hozzá a lisztet, és kb 0,5 dl hideg (!!!) vizet. Inkább apránként adagoljuk, míg nokedli tészta állaga nem lesz. Szaggassuk lobogva forró sós vízbe, szűrjük le, és még forrón forgassuk össze a bryndza felével. A bacont egy teflon serpenyőben pirítsuk meg. Szűrőkanállal szedjük ki, a felét ennek is keverjük el a sztrapacskával. Egy tűzálló tálat kenjünk ki olíva olajjal és borítsuk bele a céklás nokedlit. Morzsoljuk rá a maradék juhtúrót, locsoljuk meg tejföllel és szórjuk meg a bacon másik felét. Toljuk forró sütőbe és süssük, amíg meg nem pirul a teteje.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...